Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Időjárás
Magyarország időjárása
A részletekért klikk a képre.
 
Kereső

Google

 
Holdfázis

Holdfázis
 
Bemutatkozás

Tisztelt Látogató !

 

 

Gyula és Sarkad között félúton  a Fekete-körös bal partjánál található a Városerdő üdülő terület, mely kellemes pihenést és kikapcsolódást nyújt a munkában, tanulásban megfáradt embereknek.

Az üdülő terület kiépített szilárdburkolaton közelíthető meg a Fekete-körös hídfőjétől induló árvízvédelmi töltésen, melyről kb. 200 m után vezet le lejáró az üdülőkhöz, de vasúton és buszon is könnyen el lehet jutni.

Az üdülő terület szépen kiépített, hiszen az 1960-as évektől folyamatosan bővül és mára elérte szinte a teljes beépítettséget.

Árnyas fák biztosítják a tikkasztó hőség elleni védelmet, viszont aki napozni kíván a kijelölt szabad strandon teheti meg azt és hűsítheti magát a körös friss és tiszta vizében.

A körös a fürdésen kívül horgászási lehetőséget is tud nyújtani kisebb - nagyobb eredménnyel, de a lehetőség  meg van, hiszen minden halfajta fogható benne.

Lehetőség van továbbá túrázásra, erdei sétákra az egészséges friss levegőn.

A pihenésen és kikapcsolódáson kívül szórakozásra is van lehetőség, hiszen 2 vendéglő is üzemel a területen.

Nyaralónk az üdülő telep központjában található a Fő utca – Palló utca sarkán.

Az épület az 1960-as években épült faház, mely néhány éve került átalakításra és felújításra.

Az udvarán lombos fák találhatók, fedett kerti pihenő alatt hűsölhet, pihenhet, hűsítheti magát a kerti zuhanyzó alatt és kényeztetheti magát a hintaágyban.

Minden adott a kerti főzőcskézéshez, sütögetéshez is, hiszen kiépített sütőhely várja vendégeinket.

 

 Szépen kialakított és berendezett helyiségek találhatók az épületben.

Megtalálható benne egy felszerelt konyha, egy vizesblokk ( WC, zuhanyzó ) egy nappali, mely étkező és közösségi funkciót is betölt, de háló hely is található benne, valamint 2 franciaággyal ellátott szoba.

 

A nyaraló az év minden szakában használható, mivel az üdülő területnek minden évszakban

Meg van a maga varázsa.

 

Szeretettel várunk minden pihenni vágyó vendégünket !

 

 
Óra
 
Naptár
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
Forgalomszámláló
Indulás: 2007-07-16
 
Friss Hírek
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!